Interjú

Vida Máté kopaszra nyíratja haját: Ennyit megér az első gólom

Vida Máté kopaszra nyíratja haját: Ennyit megér az első gólom

A-CSAPAT
|
Interjú
| hé 21.10.2019, Krisztián Nagy
article_banner
'
article_banner
'

Gólt és gólpasszt is jegyzett tegnap a magyar középpályás, igaz, utóbbinak kevésbé örült.

A tegnapi DAC-Aranyosmarót (2:1) volt Vida Máté 40. mérkőzése a szlovák élvonalban, és az első találata tette emlékezetessé. Tétmeccsen színeinkben korábban a Slovnaft Cup idei első találkozóján volt csak eredményes, akkor kétszer talált a Padkóc kapujába. „Örülök annak, hogy végre sikerült megszereznem az első bajnoki gólomat. A mérkőzés előtt azt beszéltük meg a magyar csapattársaimmal, hogy ha betalálok, akkor kopaszra borotválom a fejem. Én pedig felelőtlenül rábólintottam erre. Utólag átgondoltam a dolgot, és halasztást kértem a téli edzőtáborig. Ott aztán jöhet a borotva, hiszen ennyit megér az első gólom” – mondja vidáman az ötszörös magyar válogatott.

„Egy fontos győzelemhez segített minket a gólom, de sajnos az ellenfél találatánál komoly hibát vétettem, mondhatni gólpasszt adtam, így ebből a szempontból önkritikus vagyok. Örülök, hogy jól ment a játék, a csapat végig lendületesen futballozott. Sőt, egy egyéni akció után még egyszer feliratkozhattam volna a góllövők közé. Remélem, hogy az együttes és én is hasonló eredményességgel folytatjuk a szezont. Jól éreztem magam a pályán, ráadásul az ellenfél is hergelt, hiszen oda-odalépegettek nekünk. Viszont a győzelmen kívül minden más lényegtelen” – értékelte röviden a tegnapi győzelmet a Vasas neveltje.

Máté az elmúlt napokban a válogatottban is remekül helytállt, Marco Rossi szövetségi kapitány pedig a ViOn ellen újból a helyszínen figyelte az ő, na meg Vida Kristopher és Kalmár Zsolt játékát. „A mérkőzés előtt mondták, hogy itt lesz a kapitány, így kettőzött erővel próbáltam meg hajtani. Jöhetne minden héten, és akkor valószínűleg több gólt szereznék. Nagy siker ez a vasárnapi három pont számunkra és bízunk benne, hogy a következő találkozón is eredményes lesz a csapat és én is. A gólomat elsősorban saját magamnak ajánlom. Ez igazából önbizalom kérdése, hiszen többször is sikerült már helyzetbe kerülnöm, de nem hoztam jó döntéseket a kapu előtt. Most egy távoli lövésből szereztem gólt, ami szintén az önbizalomnak köszönhető. A második félidőben is kiosztottam egy kötényt, abból alakult ki egy százszázalékos ziccerem, de túl közel kerültem a kapushoz, ezért nem sikerült belőnöm. Igyekeztem a földön maradni és nem elszállni annak ellenére sem, hogy a sajtóban olyan hangok jelentek meg, amelyek szerint bejátszottam magam a válogatott kezdőcsapatába. Remélem, hogy így is lesz, de azért azzal tisztában vagyok, hogy két olyan válogatott meccs még nem jelent semmit, amelyeken jól ment a játék, hiszen előtte három évig nem kaptam meghívót, tehát van mit bizonyítanom. Marco Rossi szövetségi kapitány az összes játékos bajnoki találkozóira kíváncsi, nem csak az enyéimre, így minden héten van miért küzdeni. A tabellán az első három helyezett meglógott az üldözőktől, de a Slovannak van 20-22 minőségi futballistája, akik bármikor a legmagasabb szinten tudnak teljesíteni, a Zsolna pedig tele van fiatal, lendületes labdarúgókkal. Két kemény kihívónk van a bajnoki címért, így egy jó, izgalmas bajnoki idénynek nézünk elébe” – véli a 23 éves labdarúgó.

article_bannerarticle_banner