Hír

Sárga-kékek a Somorja felkészülésében

Sárga-kékek a Somorja felkészülésében

A-CSAPAT
|
Hír
| sze 23.2.2022, stksamorin.sk (foto), Krisztián Nagy (text)

A DAC kötelékébe tartozó játékosok – köztük hat ifjúsági futballistával – is szerepet kaptak a somorjai színekben a most befejeződő téli felkészülés során.

Hétvégén a honi másodosztályban is elindulnak a küzdelmek, ahol partnerklubunk, az ŠTK Somorja mezében a DAC játékosai is rendszeres lehetőséget kapnak. Michal Kuruc vezetőedző védencei a második vonal tabellájának a nyolcadik helyén teleltek, és vasárnap 10:30 órától az újonc Homonna elleni hazai összecsapással vágnak neki a pontvadászat tavaszi felének. Soros ellenfelük a bajnokság legkellemesebb meglepetései közé tartozik, hiszen a 17. fordulót követően az 5. helyen áll.

A DAC-cal való, a fiatal játékosok fejlődését szolgáló együttműködés keretén belül a Somorja téli felkészülésébe immár hagyományosan több fiatal labdarúgó is bekapcsolódott. Ők Michal Kuruc vezetőedző csapatának barátságos mérkőzésein is bevetésre kerültek, amelyeken szlovákiai élvonalbeli, magyarországi, cseh és alacsonyabb osztályú hazai gárdákkal is összemérték erejüket.

A DAC U19-es korosztályos csapatából összesen hat fiatal kapott lehetőséget arra, hogy növelje pályára lépése számait a felnőttek között (Németh Attila, Mikuláš Demjanovič, Szolgai Máté, Szalma Dániel, Ján Ferleťák és Timotej Petrišák). Mikuláš Demjanovič ráadásul két találkozón is feliratkozott a góllövők közé. Rajtuk kívül A-csapatunk több tagja – Martin Vantruba kapus, a hátvéd Mateus Brunetti és Luciano Vera, valamint az offenzív Bögi Ferenc és Thibaud Verlinden – is Somorján lendült formába. A DAC kötelékébe tartozó, de a somorjai vendégjátékon lévő Ernest Boateng és Bright Owusu gólszerzés terén is jeleskedtek a farmcsapatunk színekben. Utóbbi ráadásul első alkalommal a csapatkapitányi karszalagot is viselhette a Bős elleni mérkőzésen.

A Somorja felkészülési találkozói és a DAC-játékosok szereplése:

Líšeň-Somorja 2:0 (a kezdőcsapatban: Szalma, Ferleťák, csereként beállt: Szolgai)
FK Pohronie-Somorja 3:2 (gólszerzők: Boateng, Demjanovič; a kezdőcsapatban: Szolgai, Ferleťák, csereként beálltak: Demjanovič, Petrišák)
Puskás Akadémia II-Somorja 1:1 (a kezdőcsapatban: Petrišák, Popović, Demjanovič, Ferleťák)
Somorja-Tatran Liptószentmiklós 0:0 (a kezdőcsapatban: Szolgai, Demjanovič)
Somorja-Bős 6:1 (gólszerzők: Owusu 3, Boateng; a kezdőcsapatban: Németh, Demjanovič, csereként beállt: Szalma, Szolgai)
Somorja-Znojmo 2:0 (gólszerzők: Boateng, Bögi, a kezdőcsapatban: Brunetti, Vera, Bögi, Boateng, Owusu)
Somorja-Pozsonyivánka (Ivanka pri Dunaji) 7:1 (gólszerzők: Owusu 2, Vera; a kezdőcsapatban: Vantruba, Brunetti, Vera, Bögi, Verlinden, csereként beálltak: Owusu, Szolgai, Szalma)

article_bannerarticle_banner