A szlovák labdarúgás egyik legnagyobb tehetsége kölcsönbe érkezik a jelenlegi idény végéig, hároméves opcióval.
Tegnap este, a téli átigazolási idõszak utolsó óráiban Zoran Záhradník a DAC játékosa lett. Klubunk vezetõsége megegyezett a Nagymihállyal a 17 esztendõs támadó a jelenlegi szezon végéig szóló kölcsönjátékában. Emellett a DAC három évre szóló opciót is szerzett a futballistára.
Zoran Záhradník (szül. 2005. augusztus 19-én) a Zemplén Nagymihály neveltje, ahol hat esztendõsen indult a pályafutása. 16 évesen és 2 naposan mutatkozott be a felnõttek között, emellett mindössze egyetlen nap választotta el Andrej Rendla rekordjának beállításától, aki 2006. október 14-én egy nappal a 16. születésnapját követõen lépett pályára az élvonalban.
„Zoran korosztálya egyik legtehetségesebb szlovák játékosa. Az elsõdleges célunk, hogy beillesszük az edzésfolyamatunkba és hogy a lehetõ legjobban felkészítsük a felnõtt labdarúgásra. Az elkövetkezõ négy hónapban az A-csapatunkkal fog edzeni és a váltakozó pályára lépési lehetõségnek köszönhetõen a somorjai farmcsapat színeiben futballozik majd” – árulta el klubunk sportigazgatója, Jan Van Daele.
Zoro eddig 15 rajtot gyûjtött a Fortuna Ligában, a legutolsót múlt szombaton éppen a csapatunk elleni összecsapáson. Fõleg a támadóékként futballozik, ám a széleken vagy a középpályán is otthon érzi magát.
„Nagyon boldog vagyok, amiért ilyen változás állt be a pályafutásomban. Örülök a lehetõségnek, hogy folyamatosan a felnõttek között léphessek pályára a második ligás Somorja színeiben. Késõbb szeretnék bekerülni a Dunaszerdahely kezdõcsapatába, a közeljövõben szívesen lõdözném a gólokat a DAC mezében” – nyilatkozta a szerzõdése aláírását követõen a 19 éven alatti korosztályos válogatott tagja, aki a múltban az U17-es és U18-as szlovák nemzeti csapatoknak is a tagja volt.