Interjú

Zuberu Sharani: Gól a sérült csapattársaknak

Zuberu Sharani: Gól a sérült csapattársaknak

A-CSAPAT
|
Interjú
| hé 6.7.2020, Krisztián Nagy (text), Lelkes Ernő (foto)
article_banner
article_banner

A húszéves gyorslábú támadójátékos lett a DAC első ghánai góllövője.

A szombati DAC-Zsolna (2:0) bajnokin több premiert is láthatunk. Malý Matúš első ízben kapott lehetőséget a kezdőcsapatban, a 19 éves panamai Jorge Mendez most debütált az élvonalban, míg Zuberu Sharani megszerezte első találatát a DAC színeiben.

„Remek érzéseim vannak a győztes gól megszerzése után. Elsősorban Istennek szeretnék köszönetet mondani ezért a lehetőségért. Bízom benne, hogy ebben a szellemben folytatom tovább. A találatomat Beskonak (Beskorovainyi), Bedňának (Bednár), Vida Máténak és az összes sérült csapattársamnak ajánlom. Szeretnék nekik mihamarabbi felépülést kívánni és azt, hogy erősebben térjenek vissza a sérülésüket követően” – mondta Sharani, aki 4. élvonalbeli találkozóját játszotta szombaton. Az eddigi 19 percéhez most egy egész félidőt tett hozzá.

„Ez volt az utolsó hazai összecsapásunk a szezonban, amit a szurkolók miatt szerettünk volna megnyerni. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerrel jártunk és hogy örömet okoztunk nekik. A gólomnál nem volt sok helyem a tizenhatosban, de képes voltam kapura fordulni és betalálni. A pályára lépésem előtt a vezetőedző hangsúlyozta, hogy minél gyakrabban nyomuljak be a tizenhatosba és azt is mondta, hogy biztosan meglesznek a helyzeteim. Szeretnék köszönetet mondani neki a jótanácsért és bízom benne, hogy továbbra is fejlődni fogok az irányítása alatt. Csodálatos érzés volt a labdát a hálóban látni. Már nagyon hosszú ideje vártam erre a pillanatra és szeretném minél többször átélni a jövőben. A gól nagyon fontos az önbizalmam szempontjából is – ez kellett nekem. Továbbra is nagyon keményen dolgozom majd, hogy több lehetőséget kapjak. Célunk a második hely elérése és ennek szellemében utazunk Rózsahegyre. Remélhetőleg teljesül a célkitűzésünk” – reméli a DAC első ghánai gólszerzője az élvonalban, aki pár napja meghosszabbította kölcsönjátékát klubunknál. Az új megállapodás 2021. június 30-ig szól. Sharani a somorjai farmcsapat színeiben öt gól lőtt és négy gólpasszt adott a második ligában, most pedig megszerezte első találatát az élvonalban.

article_bannerarticle_banner