Mérkőzés

Beszámoló: DAC 1904 - Szered 0:0

Beszámoló: DAC 1904 - Szered 0:0

A-CSAPAT
|
Mérkőzés
| szo 2.4.2022, Kiss Balázs

Sajnos nem áprilisi tréfa: négy kapufa, nulla gól, ez a mai 90 perc eredménye. Balić és Ciganiks egyszer-egyszer, Balogh kétszer is eltalálta a kapufát, pontot viszont csak egyet szereztünk. Az áprilisi hóesésben megrendezett meccsen több helyzetet dolgoztunk ki, mégis a szeredi vendégek hagyták el elégedettebben a pályát.

Kéthetes szünetet követően ismét bajnoki pontokért zajlott a küzdelem a Fortuna Ligában, ezúttal a bennünket szorosan követő Szered együttese látogatott a MOL Arénába. Joao Janeiro a mérkőzés előtt hangsúlyozta, hogy mindenki támogatására szüksége van a csapatnak, hiszen a cél továbbra is az európai kupaküzdelem kivívása. A Szered ellen ebben az idényben még nem sikerült pontot szereznünk, fel volt hát adva a lecke. Sajnos a régóta maródi Kalmár és Szendrei duó a további sérültek miatt kvintetté alakult. Hahn térdműtéten esett át, ami miatt legalább egyhónapos kihagyás vár rá, Bögi sem volt bevethető, Ricardo pedig a Zsolna ellen szenvedett izomhúzódása után dőlt ki hetekre. Portugál kapusunk helyén a magyar Veszelinov Dániel mutatkozott be a DAC hálóőreként.

A mérkőzés elején magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, de a masszív szeredi védőfalat nem volt egyszerű feltörni. Sőt, az első nagy helyzet a piros-fehérek előtt adódott a 11. percben. Nagyon megfeledkeztünk elől Mićinről, aki a labdaátvétel után kicsit ugyan kibillent az egyensúlyából, de még így is kapura tudott fordulni, a debütáns Veszelinov azonban útját állta a labdának. A tehetséges hálóőr a korábbi magyar válogatott, Király Gábor kapusakadémiáján kezdte bontogatni a szárnyait, majd a MOL Akadémián folytatta, s most jött el számára az idő, hogy a DAC 400. élvonalbeli játékosaként bemutatkozzon a nagyok között.

Két perccel később már az ellenfél kapuja előtt alakult ki helyzet. Verlinden ívelésére Andzouana ugrott a legmagasabbra, össze is jött a fejes, de a labda mellé szállt. Közben egyre barátságtalanabbá vált az időjárás, a MOL Aréna felett összegyülemlett sötét felhőkből hó hullott. Végül is április van, nem igaz?!

A következő helyzetünk szintén egy fejesből született, ám ezúttal Balogh léphetett volna elő gólszerzővé. A „feladó” viszont szintén Verlinden volt, aki remekül tette a hórihorgas magyar csatárunk fejére a labdát, amely végül a kapufa érintésével csapódott a kapu mögötti reklámtáblára. A Szered támadójátéka egyértelműen a kontrákra épült, s Gago tisztes távolból rátűzött labdája intő jel volt, de Veszelinovnak nem kellett „munkába avatkoznia.” Fábry is távolról próbálkozott, de az irányzékkal neki is problémája akadt – szerencsénkre.

A 28. percben Balić gyönyörű szabadrúgása kis híján góllá érett, de Chudý bravúrral a felső lécre tolta a labdát. A szerediek már ekkor elkezdték húzni az időt: a kirúgásokat és a bedobásokat sem siették el Jarábek edző védencei. Az ellenfél tizenhatosáig eljutni nem volt gond, a problémák ott kezdődtek, mikor onnan kellett volna kapura törni. A szervezett védelem minden próbálkozásunknak elejét vette. A bal lábas Ciganiks ezért inkább messziről zúzta rá jobbal, de a kapufa ezúttal is a vendégeket segítette. Hihetetlen, de egy félidő alatt rúgtunk három kapufát, gólt viszont egyet sem szereztünk.

A szünetben egyet-egyet cserélt mindkét edző. Nálunk Veselovský jött le, helyét Andrezinho foglalta el. A játék pedig tulajdonképpen ugyanott folytatódott, ahol az első 45 perc után abbamaradt. Mi voltunk a kezdeményezőbbek, a Szered pedig a támadásaink megállítására helyezte a hangsúlyt. Az 53. percben pedig már negyedszer kapott a fejéhez a MOL Arénába kilátogató 2516 néző. A két portugál, Pinto és Andrezinho összjátéka után Baloghoz került a labda, aki nem sokat teketóriázott, és egyből küldte is kapura, de hiszik vagy sem, ez is a kapufán csattant. Ez volt a mérkőzésen a negyedik kapufa, ebből kettőt Balogh jegyzett.

A következő ziccer Verlinden nevéhez fűződött, de az ő próbálkozása sem rezdítette meg a hálót, pedig egyértelműen ez volt a meccs addigi legnagyobb helyzete – leszámítva persze a négy kapufát. Válaszként a másik oldalon Jureškin bombázott fölé, utána Dimun lapos gurítása hagyta el a játékteret, ugyancsak a kapu mellett. Szaporodtak a lövések, a kijelzőn azonban továbbra is a csalódást keltő 0:0 szerepelt, pedig a lehetőségeink megvoltak, hogy sikerre vigyük a meccset.

Persze, a vendégeket sem kellett félteni, a hibáinkat azonnal igyekeztek kihasználni, s ha nincs Veszeloniv második remek védése, meg is szerezték volna a vezetést. Kapusunk azonban Haša próbálkozását remek érzékkel tolta ki szögletre.

A vége felé igyekeztünk minden támadást lövéssel befejezni, a közönség is erre ösztökélte a fiúkat a „Gólt kéne rúgni!” – buzdítással. Balić a 77. percben szeretett volna eleget tenni ennek a felszólításnak, de bombája a védő hátáról levágódott, majd két perccel később Ciganiks hasonlóképp kísérletezett, csak sajnos eltörte a labdát. A mérkőzés utolsó tíz percében már csak kisebb helyzetek adódtak, de gól nem született, ezért ezúttal be kell érnünk az egy ponttal.

Ha a futballt kapufákra játszanák, 4:0-ra győztünk volna, de a fociban nem érvényesek ezek a szabályok. Ebben a sportágban bizony a gólok száma dönt, s abból sajnos most egyet sem szereztünk. Ez a rossz hír. A jó viszont az, hogy nem is kaptunk, így némi vigasz, hogy Veszelinov kapott találat nélkül hozta le az első meccsét a DAC színeiben. A tabellán elfoglalt pozíciónk nem változik, továbbra is a negyedikek vagyunk. Innen küzdünk tovább azért, hogy a végére felküzdjük magunkat a dobogóra. Legközelebb a címvédőnél, vendégeskedünk. A Slovan ellen jövő vasárnap lépünk pályára Pozsonyban.

Edzői értékelés:

Joao Janeiro (DAC): „Majdnem mindenben egyetértek azzal, ahogy a vendégek edzője látta a mérkőzést. Jó meccs volt, de abban nincs igaza, hogy nekik volt több helyzetük, mert azokból mi dolgoztunk ki többet. A Szered a saját taktikájával szerette volna megnyerni az összecsapást, és mi is a saját taktikánkkal igyekeztünk legyőzni őket. Örülök, hogy nem kaptunk, gólt, de jobban örültem volna, ha mondjuk, nyerünk 5:2-re. Az ellenfélnek volt két nagy helyzete, nekünk hét is, ebből ötször a kapu konstrukcióját is eltaláltuk. Ricardo sérült, ezért döntöttünk Veszelinov kapuba állítása mellett, aki jó teljesítményt nyújtott. Korábban már Somorján is bizonyított. Nem előzött meg bennünket a Szered, ez igaz, de nem lehetünk boldogok, mert nem nyertünk.” 


DAC 1904 - ŠKF SZERED 0:0 

Fortuna Liga, rájátszás, 4. forduló, MOL Aréna, Dunaszerdahely, 2022.04.02., 18:00
Játékvezetők: Gemzický - Hrmo, Štofik
Nézőszám: 2516
Sárga lap: 25. Pinto, 45. Muhamedbegovic, 90+1. Sharani, ill., 8. Jureškin, 79. Chudý, 90. Mićin
DAC: Veszelinov - Pinto, Kružliak (K), Muhamedbegovic, Ciganiks - Balić, Dimun - Andzouana (63. Krstović), Veselovský (46. Andrezinho), Verlinden (75. Moumou) - Balogh (84. Sharani)
Szered: Chudý - Silva (71. Radić), Filho - Šulek - Košťál (71. Todoroski), Morong (K), Gago (90. Popović), Jureškin - David (46. Haša), Mićin, Fábry (63. Yao)

A mérkőzés statisztikája:

Labdatartás: 56% : 44%
Lövések: kapura: 1:2, mellé: 14:9
Szabadrúgás: 10:16 
Szöglet: 3:2
Les: 2:0

ÉLŐ SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri