Interjú

Dominik Kružliak: A fejekben eldőlő meccsek

Dominik Kružliak: A fejekben eldőlő meccsek

A-CSAPAT
|
Interjú
| pé 28.4.2023, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő

„Ha a szezon előtt valaki azt mondta volna, hogy ebben a szakaszban mi vezetjük a tabellát, csak kevesen hitték volna el.” Dominik Kružliak hangsúlyozza, hogy mindig a legközelebbi a legfontosabb találkozó és hogy a Slovan elleni rangadó még nem téma az öltözőben.

Két hete odahaza 2:1-re győztük le a Zólyombrézót, vasárnap pedig náluk lépünk pályára. A szezon eddigi mindhárom egymás elleni mérkőzésén szerepet kaptál. Hogyan emlékszel vissza a vasgyáriak elleni összecsapásokra?
„Kemény ellenfél a Zólyombrézó. Máshogy futballoznak a többi csapathoz képest, a 3-4-3-as rendszert alkalmazzák, amely ellen nehezebb védekezni, a támadásaik során jól változtatják a helyüket, ezzel is kellemetlenséget okozva a hátvédeknek. Már hosszabb ideje szerepelnek együtt, egy remek edző vezeti őket, sok begyakorolt elemük van, ami a játékukon is meglátszódik. Semmiképpen sem vár ránk egy könnyű meccs.”

Az eltérő játékrendszerük azt jelenti, hogy a mérkőzésre való felkészülés másként zajlik, mint általában?
„Természetesen mindegyik ellenfélre máshogy készülünk, minden alkalommal kielemezzük őket a videón, majd a pályán is elpróbáljuk, hogyan szeretnénk ellenük futballozni. Az edzők az erősségeiket és a gyengeségeiket is megmutatják. A felkészülés sok téren hasonló, de vannak benne specifikus dolgok attól függően, ki lesz a soron következő ellenfelünk.”

Mi lesz szerinted a fontos ahhoz, hogy vasárnap három ponttal térjünk haza?
„Főleg a mentalitás. Tudjuk, miért küzdünk, négy kemény összecsapás vár ránk. Mindet meg akarjuk nyerni és úgy gondolom, erre jól fel is vagyunk készülve. Mindent megteszünk azért, hogy ez sikerüljön. Fontos lesz a mentális beállítottságunk, szerintem a fennmaradó négy meccs a fejekről fog szólni. Kicsit nő rajtunk a nyomás, erre pedig fel kell készülni.”

Mit mondanál a tabella állásáról négy fordulóval az idény vége előtt?
„Pozitív vagyok, hiszen továbbra is mi vagyunk az éllovasok. Ha a szezon előtt valaki azt mondta volna, hogy ebben a szakaszban mi vezetjük a tabellát, csak kevesen hitték volna el. Egy ponttal vezetünk, négy mérkőzés van hátra. Jelenleg a Zólyombrézóra összpontosítunk, majd egy hét múlva összecsapunk a Slovannal – ott talán eldől, ki a jobb. Viszont az érvényes, hogy mindig a legközelebbi meccs a legfontosabb és tisztában vagyunk vele, hogy nem engedhetünk meg magunknak semmilyen pontvesztést. Bízom benne, hogy vasárnap sikerül diadalmaskodnunk.”

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri