Előzetes

A DAC 1904 - Slovan felkészülési mérkőzés előtt

A DAC 1904 - Slovan felkészülési mérkőzés előtt

A-CSAPAT
|
Előzetes
| ke 29.11.2022, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő
article_banner
article_banner

Szerdán 13:00 órai kezdettel az idei év utolsó találkozóján lépnek pályára a sárga-kékek, amelyen egy felkészülési meccs keretében a pozsonyi Slovant fogadjuk. Az összecsapás az akadémiánkon kerül megrendezésre.

Múlt csütörtökön a Rózsahegy elleni, a 11. fordulóból elhalasztott győztes mérkőzéssel befejeződött a DAC számára a Fortuna Liga őszi idénye. A játékosok azonban még december 2-ig, péntekig edzésben maradnak, és ezt az időszakot egy felkészülési találkozó is színesíti, amelyen a bajnoki táblázat első két helyezettje csap össze.

Szerda délután ugyanis a pozsonyi ŠK Slovan együttesét látjuk vendégül a MOL Akadémián.

„A hét végéig edzünk, majd jön a szünet, amelyre egyéni edzésterveket kapnak a játékosok – ezeket még a hét folyamán kiosztjuk nekik. Mindannyiuknak január 4-én kell jelentkezniük Dunaszerdahelyen, hogy a rákövetkező napon elkezdhessük a felkészülési időszakot. A tegnapi gyakorlásunkon somorjai és akadémista labdarúgók is részt vettek, aminek nagyon örülök. Bízom benne, hogy holnap lesz arra lehetőség, hogy a meccs bizonyos szakaszaiban is kipróbálhassuk őket” – mondta Adrian Guľa Hazai pályán beszélgető műsor tegnapi különkiadásában.

Felkészülési mérkőzésen legutóbb nemrég, idén nyáron találkoztunk a Slovannal, amikor is gólnélküli döntetlen született az akadémiánkon.

A DAC-Slovan edzőmérkőzés 2022. november 30-án, szerdán, 13:00 órakor kezdődik, játékvezetők Kišš – Pozor, Štofik.

Szurkolói útmutató

A holnapi összecsapás a MOL Akadémia 1-es számú pályáján kerül megrendezésre. Biztonsági okokból a belépés kizárólag az érvényes szezonbérlettel rendelkezőknek lehetséges. Ezeket az akadémia területőre való belépéskor kell felmutatni. Érvényes szezonbérlet nélkül senki sem lesz beengedve!

Megkérjük a szurkolókat, hogy parkolásra az egykori cukorgyár kijelölt parkolóját használják a Bécsi úton, illetve ennek megtöltése után állítsák le gépjárműveiket a Bécsi út mentén. Kérjük, kövessék a rendezők utasításait!

A MOL Akadémiába való belépés a Bécsi út felőli kiskapun lehetséges, amelyet 30 perccel a kezdőrúgás előtt, 12:30 órakor nyitunk meg. A szurkolóknak a lelátó és a kapuk mögötti állóhelyek lesznek megnyitva; a kispadok melletti tér lezárásra kerül.

Az Akadémia egész területén tilos a dohányzás, az alkoholtartalmú italok és a tökmag fogyasztása.

A mérkőzést hivatalos YouTube-csatornánkon és Facebook profilunkon is élőben követhetik.

A média figyelmébe: a találkozóra az újságírói igazolvány felmutatásával tudnak belépni a főbejárat sorompóján át.

article_bannerarticle_banner