Előzetes

A DAC-Nagyszombat kupamérkőzés előtt

Csapatunk a Slovnaft Cup nyolcaddöntőjének keretén belül a sorozat címvédőjével mérkőzik. A DAC-Nagyszombat összecsapás szerdán 18:00 órakor kezdődik.

Két és fél év után újra otthon

A 2014/15-ös kiírás előtt átszervezésen ment keresztül a Slovnaft Cup, amelynek köszönhetően a regionális bajnokságokban szereplő együttesek is elindulhatnak a kupában. Azóta 29 mérkőzést játszottunk, ezek közül mindössze négyet otthon. A Poprád elleni legutolsó hazai találkozónk óta immár több mint két és fél év telt el!

A jelenlegi szezonban fokozatosan negyedik, harmadik és ötödik ligás ellenfeleket búcsúztattunk. A nyolcaddöntő sorsolása egy másik élvonalbeli gárdával hozott minket össze, ráadásul egy kerületi rangadó keretében – a márciusi negyeddöntőbe való bejutásért holnap este a kupa címvédőjével, a nagyszombati Spartakkal csapunk össze.

Ebben a hónapban már egyszer találkoztunk a piros-feketékkel. A Fortuna Liga 11. fordulójában a DAC véget vetett az öt és fél évig tartó nagyszombati pontínségnek, és Fábry, illetve Vida Kristopher góljaival 2:1-s sikert arattunk. A bajnoksághoz hasonlóan a hazai kupaporondon is a leggyakoribb ellenfeleink közé tartozik a Spartak, hiszen immár 35 éve folyamatosan találkozunk velük. Holnap tizedik alkalommal csap össze a két csapat – az egymás elleni mérkőzések teljes áttekintése itt található.

A holnapi párharc fontosságáról nem kell túl sok szót ejteni, ráadásul ezt az a tény is tovább fokozza, hogy a Slovnaft Cup versenykiírása szerint egészen a negyeddöntőig egy mérkőzésen dől el a továbbjutó kiléte. Döntetlen esetén nincs hosszabbítás, rögtön következik a tizenegyespárbaj. Ezt a játékosok is tudatosítják, akik már nagyon várják a kerületi rangadót. A leginkább talán a nagyszombati nevelésű Matej Oravec. „Vasárnap élőben néztem meg a Nagyszombat Zsolna elleni mérkőzését, és továbbra is az vonatkozik rájuk, amit az egymás elleni találkozót követően is mondtam. Az új edző érkezése óta nagyon támadó szellemben futballoznak, tehát sok gólra számítok és bízom benne, hogy mind az ő hálójukban landol. Szerintem egy nagyon színvonalas meccs lesz, minden bizonnyal sokat kell majd futnunk és reményeim szerint győzünk is. Számomra biztosan más lesz a holnapi összecsapás. Nagyszombatban nőttem fel, lényegében az egész eddigi pályafutásomat ott töltöttem. Egy különleges találkozó lesz sok néző előtt, amit már nagyon várok” – mondta a 21 éven alatti válogatott labdarúgó.

Hogyan jutottak el idáig?

DAC:
2. forduló: FK Padkóc (IV. liga) - DAC 0:4 (0:1)
Gólszerzők: Vida M. 2, Taiwo, Kružliak 11 m
3. forduló: FTC Fülek (III. liga) - DAC 0:0, büntetőkkel 5:6
4. forduló: TJ Družstevník Radimó (V. liga) - DAC 0:2 (0:0)
Gólszerzők: Ramirez, Beskorovainyi

Nagyszombat:
2. forduló: TJ Jednota Zsolnabánfalva (III. liga) - Nagyszombat 2:3 (0:0)
Gólszerzők: Mesík, Lovat, Sobczyk
3. forduló: TJ Karásznó (III. liga) - Nagyszombat 0:4 (0:3)
Gólszerzők: Tavares, kelemen, Dangubić, Mitrea 11 m
4. forduló: TJ Družstevník Jác (V. liga) - Nagyszombat 0:8 (0:2)
Gólszerzők: Dangubić 3, Sobczyk 2, Horvát, Yilmaz, Mihálek

A Slovnaft Cup 5., nyolcaddöntős fordulójának az FC DAC 1904 – FC Spartak Nagyszombat mérkőzése holnap 18:00 órakor kezdődik, játékvezetők Smolák – Hancko, Pozor.

Kapcsolódó hírek

Mérkőzés
Videó
Interjú

Száraz Benjamin: Nem vagyok hős

csütörtök 31.10.
Hír