Interjú

Dominik Kružliak: Önbizalom növelő győzelem

Dominik Kružliak: Önbizalom növelő győzelem

A-CSAPAT
|
Interjú
| hé 2.8.2021, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő
article_banner
article_banner

„Bízom abban, hogy győzelmi sorozatot indítunk.” Dominik Kružliak csapatkapitány szülővárosa együttese ellen vezette tegnap győzelemre a sárga-kékeket.

„Az ellenfél a balszerencsés hibámat követően került előnybe, amikor is a labda a kezemről pattant le. Nem könnyű megemészteni az első percben bekapott gólt, amely kicsit vissza is vetett minket. Mindenki hibázik, én pedig már nem vagyok fiatal és tapasztalatlan futballista, akinek ez megingatná az önbizalmát. Igyekeztem a saját teljesítményemre összpontosítani. Boldog vagyok, amiért küzdöttünk, és három szép gólt szereztünk. Fontos volt, hogy Schäfer parádés góljával még a félidei szünet előtt sikerült kiegyenlítenünk. Az első játékrészben is megvoltak a helyzeteink, amelyeket azonban nem használtunk ki, de a második játékrészben már hatékonyabbak voltunk, és megérdemelt győzelmet arattunk. Schäfer találata nagyon fontos volt, de mindegyik gólszerzőnek és az egész csapatnak jár a köszönet. A Liptószentmiklós szimpatikus ellenfél volt, igyekeznek egészen szép futballt játszani” – értékelte a Fortuna Liga 2. fordulójának DAC-Tatran (3:1) mérkőzését csapatkapitányunk, a liptószentmiklósi születésű Dominik Kružliak. „Nem mondanám, hogy valamiféleképpen különleges lett volna az ellenük lejátszott összecsapás. Bár ott nőttem fel, sohasem játszottam szülővárosom színeiben. Viszont egy minőségi gárdáról van szó, amely olyan erős konkurensek társaságában is kivívta a feljutást, mint a Besztercebánya vagy a Kassa. Kívánom nekik, hogy harcolják ki a bennmaradást, mert jól futballoztak.”

Bár az újonc elleni siker nem született meg egykönnyen, teljesen megérdemelt volt, és a végeredmény lehetett volna még hízelgőbb is a számunkra. „Természetesen nem volt kellemes sorozatban három vereséget elszenvedni, ráadásul gondjaink akadtak a befejezésekkel, és elég sok gólt is kaptunk. A tegnapi meccs az önbizalom szempontjából is fontos volt, és örülök a sikerünknek. Most van egy hét szabadunk, alaposan fel kell készülnünk a soron következő ellenfelekből. Bízom benne, hogy egy győzelmi sorozatot indítunk. Három vereség után győzni akartunk, és szerencsére sikerült is. Ez egy önbizalom növelő számunkra a további munka tekintetében. A bajnokságból még csak két forduló telt el, az Európa Konferencia Ligában pedig egy erős ellenfelet kaptunk, amely ellen jó meccseket abszolváltunk, emelt fővel estünk ki. A bajnokságra és a kupára kell összpontosítanunk. Meccsről meccsre akarunk haladni, és megismételni a múlt szezonban mutatott rajtot. Örülünk, amiért a dunaszerdahelyi és a környékbeli emberek kijárnak a stadionba és buzdítanak minket” – tette hozzá Kružliak, aki tegnap a 190. élvonalbeli összecsapásán lépett pályára. Ebből 56-ot a DAC színeiben abszolvált.

article_bannerarticle_banner