„A mérkõzést követõen mentõautó vitt be a kórházba, ahol bevarrták a szemöldököm feletti sebet, négy öltést kaptam.” Dominik Kružliak a saját vérét adta a Nagyszombat elleni gyõzelemért.
„Egy nehéz mérkõzésen vagyunk túl, aminek örülünk, ugyanis a Nagyszombat egy remek csapat. Az elsõ félidõ kiegyenlítettebb volt, komolyabb helyzetek nélkül, ám nagyban segített nekünk a közvetlenül a félidei szünet elõtt szerzett gól. A második játékrészt szintén góllal kezdtük, Káèer szép lövéssel növelte az elõnyt. Ezt követõen tíz percre kiengedtünk, a Nagyszombat többet kockáztatott és egy pontrúgásból szépített, csakhogy nem sokkal késõbb Szánthó egy gyönyörû bombával végleg eldöntötte a három pont sorsát. Szerintem megérdemelt a sikerünk” – tért vissza a vasárnapi DAC-Nagyszombat (3:1) rangadóhoz Dominik Kružliak, aki 98. alkalommal lépett pályára a bajnokságban klubunk színeiben.
A 26 éves középsõ védõ kötéssel a fején fejezte be a mérkõzést. „Fejpárbajt vívtam. Elõször a labdát találtam el, majd Taiwo fejét és rögtön éreztem, hogy baj van. Bejöttek az orvosok, a srácok azt mondták, hogy felszakadt a fejbõröm. Nem ez volt az elsõ ilyen alkalom a pályafutásom során, de a gyõzelem a lényeg. Nagyjából húsz percet turbánnal a fejemen futballoztam, ami természetesen nem volt kellemes, hiszen nyomta a fejem, de a meccs hevében igyekeztem a csapat segítségére lenni és a lehetõ legjobb teljesítményt nyújtani, hogy otthon tartsuk a három pontot. Ez végül sikerült is. Eszembe se jutott, hogy cserét kérjek” – magyarázta Dominik, aki – képletesen szólva – a saját vérét áldozta a Nagyszombat elleni sikerért. A hármas sípszó utáni eseményeket is felelevenítette. „A mérkõzést követõen egy mentõautó bevitt a kórházba, ahol bevarrták a szemöldököm feletti sebet, négy öltést kaptam. Elküldtek röntgenre és CT vizsgálatra is, nagyjából két órát töltöttem ott. Szerencsére jók az eredményeim, minden rendben van. Tíz nap múlva veszik ki a varratokat. Normálisan dolgozhatok, csak az edzéseken kell vigyáznom a fejpárbajokkal. Alaposan be kell ragasztanom és idõközönként fertõtlenítenem. Jól jött a válogatott szünet, a Zsolna elleni összecsapásra teljesen rendben leszek.”
A Nagyszombat elleni rangadó után pihenõt kapott a csapat, több játékos elutazott a válogatott összetartásokra, ám az együttes otthon maradó tagjai folytatják az edzésmunkát. „Bár kevesebben vagyunk, minden nap várjuk a gyakorlásokat. Kicsit kikapcsolódhatunk, fõleg fejben vonatkoztathatunk el a bajnokságtól. Bízom benne, hogy a további minõségi edzéseket követõen felkészültek leszünk a szezon végéig ránk váró nehéz idõszakra.”