Mérkőzés

Beszámoló: Liptószentmiklós - DAC 1904 0:1 (0:1)

Beszámoló: Liptószentmiklós - DAC 1904 0:1 (0:1)

A-CSAPAT
|
Mérkőzés
| szo 1.10.2022, Kiss Balázs
article_banner

Hosszú várakozás után ismét győztünk idegenben! Ezúttal egy öngólnak köszönhetjük a három pontot. Közel ötven sárga-kék szurkoló volt velünk a Liptószentmiklós poprádi otthonában, akik a kitartó eső ellenére is hazai környezetet teremtettek.

Három hétnek kellett eltelnie, hogy újra bajnoki meccsen lépjen pályára Adrian Guža legénysége, amely ezúttal már egy nappal a meccs előtt elutazott az összecsapás helyszínére. A buszunk meg sem állt Poprádig, ahol a tabella legalján tanyázó Liptószentmiklós játssza az otthoni találkozóit. A hosszúra nyúlt pauza alatt felépültek páran a sérültjeink közül, de még így is négyen maradtak a maródiak padján: Brunetti, Moumou, Davis és a – leghosszabb ideje – Balić.

Nem kezdődött nagy iramban a mérkőzés, és az első próbálkozásig is nyolc percnek kellett eltelnie. Egyérintős, gyors passzokkal került lövőhelyzetbe a liptószentmiklósi Káčerík, de Petrášba lőtte a labdát. Az ellenkező oldalon Krstovićé volt az első kaput eltaláló próbálkozás: egy visszatett labdát küldött egyből kapura, az újbóli kísérletet pedig Kalmár tekerte mellé, aki ezúttal ismét csapatkapitányként vezethette ki a társait a mérkőzésre.

A 20. percben az addig meddő támadások után megszületett az első találat. Krstović futott el a jobb szélen, középre adott labdájába pedig Bielák ért bele nagyon szerencsétlenül, mivel a saját kapujába juttatta azt – 0:1. Persze, emiatt mi annyira nem bánkódtunk. Közben elkezdett esni az eső Poprádon, egyre mélyebbé vált a talaj. A mérkőzés 32. percében Bedecs buktatta Káčert lapot érően. Nagyon jó szögből rúghattuk a szabadot, melyet végül Szánthó csavart mellé.

Az eső egyre nagyobb erőre kapott, ezzel együtt a mi lehetőségeink is megszaporodtak. A 41. percben Bedecs a második sárgáját is begyűjtötte, így idő előtt beállhatott a zuhany alá, mi pedig emberelőnybe kerültünk. A megítélt szabadrúgást ezúttal is Szánthó végezte el. Jó volt a szög, megfelelő volt a távolság, de fölé küldte a labdát. A félidőt így szűk, egygólos vezetéssel zártuk.

Csak a hazaiak cseréltek a szünetben. Kostelník edző két helyen is változtatott, ami nem volt meglepő, hisz a teljes második félidőt megfogyatkozva kellett lejátszaniuk. Az eső közben elállt, de a helyzetek továbbra is várattak magukra. Pinto veszélyes centerére jó ütemben mozdult ki a kapujából Sváček, aki két perccel később Krstović kapura tartó lövésének is útját állta. Adrian Guža az 58. percig várt az első cserére: Ramadan váltotta Szánthót.

A csapatot elkísérő 48 szurkoló egységes és hangos buzdítása a maroknyi hazai B-középet sem hagyta szó nélkül. Az egész stadiont betöltő Hajrá DAC! buzdításra a Na Slovensku po slovensky, vagyis: Szlovákiában szlovákul rigmus volt a válasz. Nálunk volt többet a labda, de nehézkesnek bizonyultak a támadásaink. A 64. percben alakult ki egy kis izgalom a hazai tizenhatosban: Krstović beadása nem volt jó Kalmárnak, Nečas pedig zavarában, a biztosat választotta, és szögletre mentett. A sarokrúgás után Káčerhez került hátra a labda, majd Dimun csúsztatását fogta a kapus.

A 71. percben Ramadan villantotta meg tehetségét. Két embert is faképnél hagyott, majd Gavrićhoz passzolt, aki sarokkal próbálta meglepni a liptószentmiklósi hálóőrt, de a labda elcsorgott a jobb oldali kapufa mellett. Két perccel később ismét a Ferencvárostól érkezett szerb szélsőnk próbálkozott. Jó irányt vett a lövése, de gyengének bizonyult. Negyed órával a vége előtt Kalmár hagyta el a pályát, a csapatkapitányi szalag így Dimun karjára került, Kalmár helyett pedig Veselovský kapott 15 percnyi játéklehetőséget.

A 83. percben Gavrić akasztotta meg Župát, szabadrúgást kapott a Liptószentmiklós. Jött is a jól beívelt labda, majd a fejes Popovićtól, de Petrᚠszámított rá. Aztán újabb veszélyes pillanatok következtek, Petrᚠtette a csereként beállt Voško elé a labdát, de szerencsére elpuskázták a lehetőséget a piros mezesek. S hogy a legvégére is maradjon még egy kis izgalom, a ráadás percében első ízben végezhettek el sarokrúgást Jendrišekék, a szögletre még Sváček kapus is előre jött, de jól védekeztünk. Üresen maradt a hazai kapu, de már nem tudtuk azt bevenni, mert az előre törő Krstovićot felvágták, így 0:1-es végeredménnyel zárult a találkozó.

Öngól ide vagy oda, megvan a három pont. A barátságtalan időben lejátszott mérkőzés nem tartozott a legemlékezetesebbek közé. Vendégekként tavaly november 27-e óta hoztuk elelőször mindhárom pontot, s reméljük, a folytatásban nem kell eltelnie ilyen hosszú időnek az újabb idegenbeli sikerig. A bajnokságban idáig 19 pontot gyűjtöttünk, és az ötödikek vagyunk. A következő, 13. fordulóban otthon játszunk. Vasárnap a Zsolna ellen felavatjuk a MOL Aréna új gyepszőnyegét.

Adrain Guža (DAC 1904): „Örülünk a győzelemnek és a szurkolói támogatásnak. Drukkereink az ilyen időjárás ellenére is elkísértek bennünket. Örülünk annak is, hogy hosszú, tízhónapos várakozás után végre idegenben is be tudtuk gyűjteni mindhárom pontot. A gól után hiányzott a játékunkból a könnyedség és a pontosság. Paradox módon az ellenfél piros lapja is visszavett a teljesítményünkből. Nem voltunk eléggé türelmesek, és nem használtuk ki az üres terület adta lehetőségeket. A csapat érezte, hogy meg kell nyerni ezt a meccset, mert korábban több alkalommal is kicsúszott a kezünk közül a győzelem. Legutóbb például Szakolcán. Úgy érzem, az intenzitáson és a tempón érezhető volt, hogy három hete nem játszottunk bajnoki meccset, de mindezek felett áll, hogy sikerült idegenben győznünk. A győzelmek néha úgy születnek, hogy nem vagyunk olyan jók, mint ahogy az a kvalitásaink miatt elvárható. Nagyra értékeljük azt is, hogy érintetlen maradt a hálónk. Köszönöm a szurkolóink buzdítását. Nagyon jó, hogy behúztuk ezt a meccset, de a játékunknak van hová javulnia.”

Jozef Kostelník (Liptószentmiklós): „Ismét egy klasszikus meccset produkáltunk. A teljesítény egész jó volt. Húsz percig kiegyenlített volt a mérkőzés, majd adtunk egy felesleges öngólt, amikor a beadásnál az ellenfél támadói közül nem is volt senki a kapunk előtt. A második sárga után Bedecset is elveszítettük. A második félidőben a saját térfelünkre húzódtunk. Jól védekeztünk, lezártuk az ellenfél előtt a területeket. Az ellentámadásokban és rögzített szituációkban bíztunk, a vége előtt volt is ilyen helyzet. Kár, hogy Voško nagy ziccere kimaradt, mivel az üres kapu fölé emelt. Ismét beigazolódott, hogy nem tudjuk kihasználni a lehetőségeinket, hátul pedig hibát vétünk, vagy öngólt rúgunk.”  

ÉLŐ SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS

MFK TATRAN LIPTÓSZENTMIKLÓS - DAC 1904 0:1 (0:1)
Fortuna Liga, 12. forduló, NTC Stadion, Poprád, 2022.10.01., 18:00
Játékvezetők: Dohál - Straka, Čajka
Nézőszám: 511
Gólszerzők: 20. Bielák (öngól)
Sárga lap: 32., 41. Bedecs, 81. Nečas, 90. Sváček, 92. Totka, ill. 69. Kalmár, 81. Risvanis
Piros lap: 41. Bedecs
DAC 1904: Petrᚠ- Pinto, Risvanis, Muhamedbegovic, Andzouana - Káčer, Dimun, Kalmár (K) (76. Veselovský) - Szánthó (58. Ramadan), Krstović, Gavrić (87. Balogh)
Liptószentmiklós: Sváček - Totka, Bielák, Bedecs, Župa - Václavik (K), Filinský - Staš (46. Gerát) - Gaži (46. Nečas), Jendrišek (67. Voško), Kačerík (77. Popović)

A mérkőzés statisztikája:

Labdatartás: 40% : 60%
Lövések: kapura: 3:4, mellé: 3:10
Szabadrúgás: 14:12
Szöglet: 1:5
Les: 1:3

article_bannerarticle_banner