Hír

Edzői értékelés a DAC 1904 - FC Zbrojovka Brno (1:1) mérkőzés után

Edzői értékelés a DAC 1904 - FC Zbrojovka Brno (1:1) mérkőzés után

A-CSAPAT
|
Hír
| va 25.6.2023, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő

„A találkozó teljesítette a célját, ahogy az ötlet is, hogy jöjjünk el Békére és mutassuk meg magunkat egy nagyon érdekes összecsapáson.” A tegnapi DAC-Brno (1:1) felkészülési mérkőzést a vezetőedzők, Adrian Guľa és Luděk Klusáček értékelik.

Adrian Guľa (DAC): „A találkozó teljesítette a célját, ahogy az ötlet is, hogy jöjjünk el Békére és mutassuk meg magunkat egy nagyon érdekes összecsapáson. A Zbrojovka egy hagyományos cseh klub és a kiesésük ellenére is örülök, hogy pályára léphettünk ellenük. Szervezettek, agresszívek, harcosabbak voltak, mint néhány csapat a bajnokságunkban. A játékosaink, főleg a fiatalok számára ez egy jó erőfelmérő volt, amely megfelelő paraméterekkel rendelkezett, sok érdekes pillanatot láthattunk. Kár az alacsony produktivitásunkért, de teljes terhelésből érkeztünk a meccsre. Higgadtabbaknak kell lennünk, de biztos vagyok abban, hogy Krstović és Kalmár visszatérése megnöveli majd a hatékonyságunkat. A rögzített játékhelyzeteken is dolgoznunk kell, de összességében jó szakaszokat láthattunk és az új játékosok is szimpatikus teljesítményt nyújtottak. Filip Kaša is pályára került, Vitális, Urblík és Záhradník is lehetőséget kapott. Örülök a mérkőzésnek és annak, hogy mindenki egészséges. Jó iramú és küzdelmes összecsapást láthattunk, köszönettel tartozunk a békei embereknek. Remélhetőleg ők is élvezték a találkozót és azt, hogy a DAC játékosain kívül a vezetőség tagjai is tiszteletüket tették a faluban. Vasárnap pihenőnap lesz, hétfőn kétfázisos edzés van a programban, kedden egy gyakorlás, szerdán pedig ismét az akadémiánkon lépünk pályára a Rapid Bukarest ellen, amelyre szeretnék minél több nézőt meghívni. A következő héten két összecsapásunk is lesz, amelyeken remélhetőleg már Krstović, Kalmár és Gruszkowski is bevethető állapotban lesz. Bízom benne, hogy fokozatosan javulni fogunk a teljesítményünket illetően.”

Luděk Klusáček (Brno): „Még csak az első mérkőzésünket abszolváltuk a felkészülés legkeményebb hete után egy kiváló ellenféllel szemben, ami főleg az első félidőben mutatkozott meg. A másodikban már képesek voltuk kiegyenlíteni a játék képét. Kár az erős szélért, de örülök, hogy a mérkőzés barátságos hangulatban zajlott, sérülések és komolyabb belépők nélkül. Remélhetőleg ez a meccs mindkét csapatnak segít. A pálya talaja megfelelő minőségű volt, ami a legfontosabb dolog, a találkozó pedig a futball jó reklámja volt. Azt mondanám, több pozitívumot láttam, bár kezdésképpen egy nagyon nehéz ellenféllel csaptunk össze. Az együttes fele kicserélődött, ezért bizonyos dolgok még nem úgy működtek, ahogy kell, de összességében tetszett a meccs. A hazaiak aktívabbak voltak így a döntetlennel mi lehetünk elégedettebbek.”

article_bannerarticle_banner