Gyere velünk a DAC-ra: indul a regisztráció az évzáró bajnokira
Mutatjuk a regisztráció feltételeit az idei utolsó mérkõzésre, amelyen a Rózsahegy csapatát fogadjuk a MOL Arénában.
Az õsz folyamán indítottuk újra a Gyere velünk a DAC-ra! projektünket, amely keretén belül idén eddig két mérkõzésen fogadtunk fiatalokat a MOL Arénában. Ezen kívül a játékosainkkal is ellátogattunk mindkét kiválasztott iskolába, ahol saját környezetükben találkoztunk a diákokkal.
Mostantól pedig már lehet jelentkezni a következõ hazai bajnoki mérkõzésre is, amelyen 2022. november 24-én, csütörtökön, 18:30 órakor a Rózsahegy csapata ellen lépünk pályára. Ez lesz egyben a sárga-kékek utolsó idei fellépése.
Az említett találkozóra jövõ hét szerdáig, 2022. november 16-ig, 12:00 óráig lehet regisztrálni. A jelentkezési formanyomtatványt innen töltheti le; kérjük, hogy kitöltése után küldjék el azt a marketing@dac1904.sk email címre. A jelentkezési lapra kérünk egy rövid indoklást, hogy miért éppen az ön iskoláját, szervezetét válasszuk. A legfrappánsabb választ beküldõ a mérkõzés mellett a DAC játékosainak látogatását is élvezheti a MOL Arénában.
A „Gyere velünk a DAC-ra!” projektrõl
A 2017-es év elején meghirdetett kezdeményezésünk olyan alap- és középiskolás diákok felé irányul, akik szeretnék élõben átélni a MOL Aréna hangulatát. Eddig már több száz fiatalt fogadtunk, a bõvebb régió iskoláiból és fiatalokkal foglalkozó szervezeteibõl.
A program keretében a DAC néhány játékosával ellátogatunk a kiválasztott iskolákba, ahol a diákok saját környezetükben, személyesen találkozhatnak a kedvenceikkel. A buszos szállítás és a meccsbelépõk árát is a klub állja, sõt még DAC-os ajándékokkal is kedveskedünk a gyerekeknek.
A Gyere velünk a DAC-ra! felhívásra bármelyik ifjúsági szervezet, ill. alap- és középiskola jelentkezhet, ehhez csupán egy regisztrációs ûrlap kitöltése szükséges. A maximális létszámot 30 diák és az õket kísérõ 2 pedagógus alkothatja.
A meccsnapon az alábbiak szerint alakul a mintegy 4-5 órás program:
- a gyerekeket autóbusz veszi fel a saját iskolájuk elõtt, 2 órával a mérkõzés kezdete elõtt, max. 40 km-re Dunaszerdahely környékén
- a DAC hazai mérkõzésének megtekintése a MOL Arénában
- ajándéktárgyak kiosztása, valamint fényképezkedés az A csapat tagjaival
- a találkozó után a gyerekek autóbusszal jutnak vissza az iskolába
A fentebb olvasható aktivitásokat a DAC INGYEN kínálja az iskoláknak és a szervezeteknek!