Hír

Ismét két sorozat párharca következik

Ismét két sorozat párharca következik

A-CSAPAT
|
Hír
| pé 31.10.2014, Nagy Krisztián
article_banner
article_banner

Holnap koraeste újabb futballünnep vár ránk, a Fortuna liga 16. fordulójának keretén belül a táblázat jelenleg harmadik helyezettjét látjuk vendégül.

Az FK Szenyice csapata már a hatodik idényét tölti a legfelső osztályban, az előző öt során mindig a táblázat első felében végzett, kétszer (2010/11 és 2012/13) az ezüstéremig jutott. Az erdőhátiak tavaly a táblázat hatodik helyét foglalták el. Az aktuális bajnokságban Hapal edző védencei közvetlenül a bajnokságból kiemelkedő két csapat, a Trencsén és a Zsolna mögött állnak, a 15. forduló után harmadikok. Szenyiceiek csak egyszer szenvedtek vereséget, augusztus közepén 1:4 arányban maradtak alul a Slovan ellen, azóta viszont egy kilencmeccses veretlenségi szériában vannak. Ráadásul soraikban tudhatják a bajnokság legjobb góllövőjét is: a cseh légiós, Jan Kalabiška nyolc találattal vezeti a mesterlövészek listáját.

Az elmúlt két fordulóban a DAC döntetlent játszott - 1:1 otthon a Rózsahegy ellen, és utána ugyanilyen eredményt értünk el Kassán. Pillanatnyilag a táblázat hetedik helyén állunk. A 2014-es évben tizennégy mérkőzést játszottunk odahaza, és egyszer sem hagytuk el vesztesen a pályát. A holnapi, idei utolsó előtti hazai összecsapáson a csapat határozott célja a sorozat folytatása, és a szenyiceiek kilenc meccset számláló veretlenségi szériájának a megszakítása. Annak ellenére bizakodunk, hogy Radványi edzőnek gondjai vannak a kezdőcsapat összeállításával. Főleg a balhátvéd posztja okoz neki fejtörést, mert sérülés miatt hiányzik Szabó és Šnirc, míg Brašeň, aki legutóbb játszott ezen a poszton, Kassán megkapta ötödik sárga lapját, és így egymeccses eltiltását tölti. Előző csapatainál Štepanovský már játszott balhátvédként, így valószínű, hogy ezen a poszton holnap ő lép pályára. Mário Tóth szintén még sérült. Várható összeállítás: Pernecký - Turňa, Kwin, Saláta, Štepanovský - Ujlaky, Krišto, Straka, Horváth - Černák, Szarka.

Peter Štepanovský másfél évet töltött Szenyicén: Sikeresek voltunk, az első félévben a negyedik helyen végeztünk, a másodikban a második helyen, szóval az emlékek kellemesek. Tudjuk, hogy Szenyice jó formában van, de mi sem kaptunk ki otthon régóta, így valamelyik sorozat holnap megszakad. Bízom benne, hogy a szenyicei lesz az. Hogyan reagált a tényre, hogy holnap a védelem bal oldalán kap szerepet? Valóan így néz ki, mivel Ottó sérült és Brašo el van tiltva. Sok lehetőség így nem maradt. Néhány mérkőzést már játszottam ezen a poszton, nincs vele gondom. De inkább elöl szeretek játszani. Milyen eredményre számít jelenlegi és volt csapata mérkőzésén? A tippem 2:1-es DAC-győzelem. Nem lenne rossz, ha góllal járulhatnék hozzá a sikerhez.

Ami az egymás elleni statisztikát illeti, a 2009/10-es szezontól lejátszott 13 találkozónk során csak egyszer sikerült őket legyőzni - mindjárt az első összecsapásunkon, 2009 augusztusában. Mind az öt otthon lejátszott mérkőzésünk vendéggyőzelemmel végződött.            

Az eddigi 13 egymás elleni bajnoki mérkőzésből csupán egyet tudtunk megnyerni, mindjárt a legelsőt 2009 augusztusában. Stadionunkban mind az öt korábbi talalkózón szenyicei győzelem született.

Mérleg (a mi szemszögünkből): 13  1-3-9, gólarány 12:31

Stadionunkban: 5  0-0-5, 3:11

A Fortuna liga 16. fordulójának műsora:

Péntek, október, 31., 18.30: Trenčín-Ružomberok

Szombat, november 1., 16.30: DAC-Senica, 17.00: Myjava-Zlaté Moravce

Vasárnap, november 2., 13.30: Podbrezová-Trnava, 16.30: Slovan-Košice, 19.00: Žilina-Banská Bystrica

A DAC-Senica bajnoki mérkőzés holnap 16.30-kor kezdődik, játékvezetők Trutz - Benko, Tomčík.

A holnapi bajnokival kapcsolatban az YBS fanklub a következő felhívással fordult a szurkolókhoz: Az YBS DAC fanklub gyertyás megemlékezést tart a 2008. november 1-jei brutális szurkolóverés évfordulóján, a DAC-Szenyice bajnoki után az ominózus szektorban. A mérkőzés utáni hagyományos Himnusz éneklést is ott végezzük majd el. Kérjük, hogy mécsest hozzanak magukkal és helyezzük el közösen azokat a stadionban, ahová 6 évvel ezelőtt mindenféle indoklás nélkül betámadtak a rendőri egységek és ártatlan szurkolókat vertek. Köztük az akkor 18 éves Lengyel Krisztiánt is, aki élete végéig halláskárosodást szenvedett. Az emléket nem vehetik el tőlünk! Az ügyet, mi szurkolók nem zártuk le!

article_bannerarticle_banner