Interjú

Milan Dimun: Nehezemre esik bármit is mondani

Milan Dimun: Nehezemre esik bármit is mondani

A-CSAPAT
|
Interjú
| szo 19.2.2022, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő
article_banner

A tegnapi Aranyosmarót-DAC (2:0) mérkőzést középpályásunk, Milan Dimun értékelte.

„Nehezemre esik bármit is mondani egy ilyen teljesítmény után. Nagyon csalódottak vagyunk, teljesen másképp képzeltük el a mérkőzést. Ki kell értékelni ezt a 90 percet, kiküszöbölni a hibáinkat és megpróbálni feljavulni a következő összecsapásig, hogy jöjjenek a pontok, mert nagy szükségünk van rájuk. Az előttünk álló csapatok távolodnak tőlünk. A legnagyobb különbséget a hatékonyságban látom. Az Aranyosmarót kihasználta a lehetőségeit, mi viszont a kapufán csattanó lövésen kívül nem dolgoztunk ki ziccert. Ez bánt minket, mivel nem azt csináltuk, amit az öltözőben megbeszéltünk. Súlyos árat fizettünk ezért, három pontunkba került. Igyekeztünk nyomást gyakorolni a behúzódó hazaiakra, de ez nem sikerült” – állapította meg a 21. bajnoki forduló előrehozott Aranyosmarót-DAC (2:0) összecsapását követően együttesünk 25 éves középpályása, Milan Dimun.

Játékoskeretünk egyik legtapasztaltabb tagja kihagyta a Nagyszombat elleni tavaszi szezonnyitót, mivel nem sokkal a kerületi rangadó előtt gyógyult fel a betegségéből. Ezúttal a kezdőcsapatban kapott helyet, és a 67. percig bírta a pályán. Még ha az elsődleges feladata a középpályás védekezés is, ő is tisztában van azzal, hogy az együttesnek főleg a támadójátékban kell feljavulnia. „Természetesen tudjuk, hogy nem lövünk sok gólt, de folyamatosan dolgozunk ezen és bízom benne, hogy rátalálunk a góllövő cipőnkre. A legutóbbi találkozókon legalább a védekezésünk rendben volt, csakhogy tegnap kétszer is kapituláltunk, ami bántó. Javítanunk és egyszerűsítenünk kell a támadójátékunkon, jobban benyomulni az ellenfél kapuja elé. Az edzéseken jól dolgozunk, lépésről lépésre haladunk. Bízom benne, hogy fokozatosan a gólok és a győzelmek is megjönnek.”

A ViOn otthonában a 66. percben, tehát mindössze két perccel a hazai vezető találat után jártunk legközelebb a gólhoz, amikor is Andrezinho közelről csak a kapufát találta el. „Ha sikerült volna rögtön az Aranyosmarót első gólja után kiegyenlítenünk, marad még 25 percünk a fordításra. Kár, hogy labda a kapufán csattant. További kulcsmozzanat volt a Pinto elleni első félidős szabálytalanság, amely sajnos még a tizenhatos előtt történt. Nem láttam azt a szituációt, így nem akarok véleményt mondani. Viszont a tizenegyes biztosan segített volna rajtunk” – tette hozzá a Cracovia Krakkó egykori futballistája.

 

article_bannerarticle_banner