Hír

Szökési kísérlet: ellépünk az üldözőktől?

Szökési kísérlet: ellépünk az üldözőktől?

A-CSAPAT
|
Hír
| pé 10.8.2018, Nagy Krisztián

A bajnoki szezon a tabella második és harmadik helyezettjének a párharcával folytatódik együttesünk számára. A DAC-Rózsahegy összecsapás szombaton 19:00 órakor kezdődik.

A második a harmadikat fogadja

A Fortuna Liga új idényéből három forduló telt el, amelyek után már csak három veretlen csapat található a mezőnyben. A Slovan és a DAC mindhárom eddigi találkozóját megnyerte, az „égszínkékek” csak jobb gólkülönbségüknek köszönhetően állnak a tabella élén. A harmadik veretlen gárda a Rózsahegy, amely 7 pontjával átmenetileg a harmadik helyen tanyázik.

A liptói gárdánál edzőcsere történt az új szezon előtt. Két év után távozott a Norbert Hrnčár, Richard Höger páros, helyettük a cseh David Holoubek és segítője, Jiří Jarošík felel a szakmai munkáért.

A 38 éves Holoubek hosszú évekig a prágai Sparta ifjúságánál, majd a felnőttcsapatánál dolgozott, a Rózsahegyre való érkezése előtt pedig a Liberec együttesét vezette. Ellenfelünk az újonc Szered elleni hazai gólnélküli döntetlennel kezdte a bajnokságot, ezt követően azonban egy rendkívül eseménydús összecsapáson 4:1-re verte idegenben a Trencsént, az előző hétvégén pedig a Zsolnát is legyőzte a Rózsahegy odahaza, méghozzá 3:1 arányban. A narancssárga mezben eddig elsősorban a keret újonca, a 22 éves Ismar Tandir játszik rendkívül eredményesen, aki Frankfurtban született, ám a Red Bull New Yorkban nevelkedett. Tandir amerikai és bosnyák útlevéllel is rendelkezik, és három góljával Bayo és a Slovanban szereplő Šporar társaságában vezeti a góllövőlistát.

Letudva a kötelező

A hét közepén mindkét csapat a hazai kupaküzdelmeket is megkezdte. A Rózsahegy a harmadik ligás Sztropkó (Stropkov) otthonában aratott 3:1-es győzelemmel hozta a kötelezőt kedden, míg egy nappal később a DAC a Puhó elleni idegenbeli 5:2-s sikerével jutott tovább.

Együttesünk számára ez már a nyolcadik tétmérkőzés volt a szezonban: négyet az Európa-ligában, hármat a bajnokságban, egyet pedig a honi kupasorozatban abszolváltunk. Pont a holnapi összecsapással zárjuk a négy, angol hétből álló sorozatunkat.

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni mérkőzése a Fortuna Ligában:

2017.05.27. - Rózsahegy-DAC 2:0, gólszerzők: Gál-Andrezly, Mareš, 2058 néző

2017.08.06. - DAC-Rózsahegy 1:1, gólszerzők: Davis – Šatka (öngól), 6164 néző

2017.10.28. - Rózsahegy-DAC 1:1, gólszerzők: Kružliak (11m) – Zsivkovics, 1412 néző

2018.03.10. - DAC-Rózsahegy 3:0, gólszerzők: Černák, Pačinda, Šatka, 5111 néző 

2018.05.19. - Rózsahegy-DAC 0:4, gólszerzők: Vida 2, Ljubičić, Bayo, 1527 néző  

Történelem

A Rózsahegy az 1997-es feljutása óta folyamatosan az élvonal tagja. Pont tegnap volt a 21. évfordulója a két csapat első, egymás elleni összecsapásának az első ligában (1997.08.09., DAC-Rózsahegy 1:1, gólszerzők: ZsákovicsMydliar). A liptóiak a klubtörténelem századik évfordulóján érték el a legnagyobb sikereiket – a 2005/06-os szezon végén bajnoki címet és kupagyőzelmet is ünnepelhettek. Ezen kívül háromszor szereztek bronzérmet, tavaly pedig a hatodik helyre futottak be.

A Rózsahegy sokáig az egyik legkellemetlenebb ellenfelünk volt, hiszen a két csapat első 30 találkozásából csak négyet sikerült megnyernünk. A széljárás – bízzunk benne, hogy tartósan – idén fordult meg. Márciusban a felsőházi küzdelmeket egy 3:0-s hazai győzelemmel nyitottuk meg ellenük, ám a szezonbúcsúztató még jobban sikerült a DAC-nak. A 4:0-s siker nemcsak az első, Rózsahegyen aratott volt, hanem az akkori három ponttal egyúttal bebiztosítottuk a bronzérmet, ami azt jelentette, hogy 25 hosszú év után ismét kijutottunk Európába.

Bízzunk benne, hogy a legutóbbi mérkőzéseken tapasztalt trend folytatódik holnap is, és sikerül meglógni a tabellaszomszédunktól. Az esetleges három pont sorozatban az ötödik bajnoki győzelmünk lenne (a múlt idény végét is beleszámolva), amivel beállítanánk a sorozatban aratott sikerek klubrekordját! A jelenleg fennálló csúcs 2017 tavaszán született, amikor is a 26. és a 30. forduló között mindegyik találkozón mi hagyhattuk el győztesen a pályát.

A biztonsági előírásokat és a további, fontos szurkolói információkat itt olvashatják.      

Táblázatok (2018/19, a 3. forduló után):

Teljes:

2. DAC 3 3-0-0 9:4, 9 pont

3. Ružomberok 3 2-1-0 7:2, 7 pont

Hazai pálya:

1. Ružomberok 2 1-1-0 3:1, 4 pont

2. DAC 1 1-0-0 4:1, 3 pont

Idegenben:

2. DAC 2 2-0-0 5:3, 6 pont

3. Ružomberok 1 1-0-0 4:1, 3 pont

Élvonalbeli mérleg:

DAC: 24. idény, 722 mérkőzés: 239-180-303, gólarány 829:1040

Ružomberok: 22. idény, 704 mérkőzés: 273-188-243, gólarány 907:869

Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):

Teljes: 32  6-13-13, gólarány 31:38

Stadionunkban: 14  5-7-2, 18:11

A Fortuna Liga 4. fordulójának műsora:

Szombat, 2018. augusztus 11., 19:00 ó: DAC-Ružomberok, Sereď-Zlaté Moravce, Senica-Podbrezová, Trnava-Michalovce

Vasárnap, 2018. augusztus 12., 17:30 ó: Žilina-Trenčín, 19:00 ó: Slovan-Nitra

A DAC-Rózsahegy bajnoki mérkőzés holnap 19:00-kor kezdődik, játékvezetők Smolák - E. Weiss, D. Hrčka.

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri