Hír

Véget ért nyeretlenségi szériánk

Véget ért nyeretlenségi szériánk

A-CSAPAT
|
Hír
| ke 5.5.2015, Wimmer Gábor
article_banner
article_banner

A Miava elleni bajnokin megtört nyeretlenségi sorozatunk, 51 nap után győztünk ismét. A csendes hangulatú összecsapáson megérdemelten tartottuk otthon a három pontot.

Idegesen kezdtünk, de fokozatosan átvettük az irányítást és végül akár magasabb arányban is győzhettünk volna. Az első helyzet a miavaiak előtt adódott: az 5. percben Pekár szöglete után Jánošík fejese suhant el a jobb kapufa mellett. Három perc múlva ismét Pekár ívelt, Polaček elvétette a labdát, ám Daniel éles szögből nem találta el a kaput. Negyed óra után Peňaška beadásáról Pekár nem sokkal maradt le. A túloldalon első gólhelyzetünkből megszereztük a vezetést: Straka mesteri kiugratása után Štepanovský használta ki gyorsaságát, bekerült a védelem mögé és Solnička csak beleérni tudott lövésébe - 1:0! A mérkőzés következő fázisában főleg a középpályán mozgott a labda. A 27. percben Szabó húsz méteres szabadrúgása kissé erősre sikeredett. Tíz perccel a félidő vége előtt Brašeň ívelését Szarka fejjel csúsztatta, de Solnička kitornázta a labdát a felsőléc alól. A 43. percben Szarka passzolt Brašeňhoz a védősor mögé, Solnička ezúttal kapujából kifutva mentett. A félidő utolsó pillanataiban egy szép Straka-Brašeň-Szarka összjáték után csatárunk került ziccerbe a miavai kapussal szemben, de lövése a bal kapufáról pattant ki.

A fordulás után először a vendégek próbálkoztak néhány íveléssel, de védelmünk rendre a helyén volt. Az 56. percben Ljubicic továbbított Brašeňhoz a tizenhatos vonalánál, az ő csavarása pedig pár centivel mellé szállt. Egy percre rá Brašeň szemfülesen megszerezte a labdát, a kapu előtti kavarodásból Szarka majdnem betalált. Egy órányi játékidő után źupták indította Szarkát a bal szélen, aki középre húzódva megpróbálta meglepni Solničkát, ám lapos lövése centikkel elkerülte a kaput. A 66. percben Michalík gólba tartó fejesét hárította bravúrral Solnička. Nem sokra rá Daniel nagy távolságból pontatlanul célzott. A 78. percben Szarka kapott labdát a tizenhatos vonalánál, csavarása elkerülte a jobb felső sarkot. Tíz perccel a vége előtt źupták került labdához a tizenhatoson belül, de passz helyett a cselezést választotta. Pár perc múlva Szarka sérülés miatt levonult a pályáról, és a szurkolóink erre reagálva egyből belekezdtek a szurkolásba. A hosszabbítás perceiben még Szabó célzott szabadrúgásból a kapu fölé.

Legközelebb Besztercebányára utazik a csapatunk, e hét pénteken lépünk pályára (16.30) a Fortuna Liga 29. fordulójában.

Edzői értékelés:

Tomislav Maric, DAC: „Nem volt könnyű mérkőzés, egy jól felkészült csapat állt velünk szemben, amely jól zárta az üres területeket. Játékosaink mindent megtettek a rossz széria megszakításáért. Egy dolog, amit kifogásolhatok a csapatnak, hogy nem sikerült második gólt szereznünk, hogy nyugodtabban játszhassunk. Amikor idejöttem, láttam, hogy szurkolótáborunk a legjobb Szlovákiában. Azt kívánom, hogy sikerünk esetén együtt tudjunk örülni szurkolóinkkal együtt. Ákos hibát követett el, amiért elnézést kért. Ő egy fiatalember, és még sokat kell tanulnia. Ma is rengeteget küzdött a pályán. Szeretném, hogy zárjuk le ezt a történetet, tartsunk össze, és közösen küzdjünk a győzelmekért - játékosok, szurkolók, az egész klub.“

Peter Gergely, Miava: „Pontot szerettünk volna szerezni, ami nem sikerült, ezért csalódott vagyok. A hazaiak az első lehetőségükből betaláltak, ami nagyban megkönnyítette a helyzetüket. A későbbiekben jól védekeztek, mi pedig kevés helyzetet dolgoztunk ki, az előre játékban akadozott a gépezetünk. A hazaiak megérdemelt győzelmet arattak.“

article_bannerarticle_banner