Interjú

Vitális Milán: Öt centin múlott…

Vitális Milán: Öt centin múlott…

A-CSAPAT
|
Interjú
| hé 13.11.2023, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő, Cséfalvay Á.András
article_banner
article_banner

„Úgy éreztem, hogy az első félidőben látottak alapján több góllal kellett volna vezetnünk.” A magyar U21-es válogatott középpályás ligameccsen másodszor kapott helyett a DAC kezdőjében.

„Már a mérkőzést megelőző edzéseken úgy álltunk fel, hogy tudtam, én vagy Miro Káčer kap helyet a kezdőcsapatban. Bíztam benne, hogy az elejétől lehetőséget fogok kapni, de biztossá csak a taktikai eligazításon vált a dolog. Úgy éreztem, hogy az első félidőben látottak alapján több góllal kellett volna vezetnünk, de a második játékrészben is szinte csak támadtunk. Igaz, akkor már picit nehézkesebben. Nyilvánvaló, hogy még többet kell gyakorolni a befejezéseket. Elfogadhatatlan, hogy ennyi helyzetből nem voltunk képesek gólt lőni” – mondta a szombati DAC-Rózsahegy (1:1) ligamérkőzés margójára Vitális Milán, aki hetedik bajnokiját játszotta színeinkben, másodszor szerepelt a kezdőtizenegyben.

A „kihagyott helyzetek fesztiválján”, ahogy Adrian Guľa vezetőedző nevezte a hétvégi meccset, Milán is nagyon közel állt a gólszerzéshez. A 17. percben a jobb kapufára küldte Herc beadását. „A kapufám nagyjából öt centin múlott, de legalább az ismétlés bemehetett volna, amikor sajnos Čermák is csak a lécre tudott fejelni. Nagyon nagy kár érte, de főleg amiatt a lövésem miatt vagyok szomorú, amely épphogy csak fölé ment. Kiábrándító, mennyi lehetőséget hagytunk kihasználatlanul. Az ellenfél lényegében támadás nélkül szerzett gólt, a szöglet után össze-vissza pattogott a labda a tizenhatosunkban, de nekik bezzeg befele pattant a kapufáról. Ilyen a futball, a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat” fűzte hozzá a fiatal középpályás, aki tegnaptól a magyar U21-es válogatottal készül a spanyolok és skótok elleni Eb-selejtező-mérkőzésekre.

article_bannerarticle_banner