Interjú

Kalmár Zsolt: Ezt a játékot kell a továbbiakban is mutatnunk

Kalmár Zsolt: Ezt a játékot kell a továbbiakban is mutatnunk

A-CSAPAT
|
Interjú
| hé 3.7.2023, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő
article_banner
article_banner

„Meglepett a végeredmény, hiszen tudjuk, hogy a Fehérvár annak ellenére is egy jó csapat, hogy sokan távoztak tőlük.” A szombati volt csapatkapitányunk első mérkőzése a nyári felkészülésben, rögtön gólt és két gólpasszt jegyzett.

„Úgy gondolom, nagyon jó teljesítményt nyújtottunk, végig uraltuk a mérkőzést. Remekül kezdtünk, az első húsz percben nagyon jól működött a letámadásunk, sok labdát szereztünk, két-három gólt is lőhettünk volna. Összességében remekül futballoztunk, sok helyzetet tudtunk kidolgozni. Ezt a játékot kell a továbbiakban is mutatnunk, egy hasznos találkozón vagyunk túl. Meglepett a végeredmény, hiszen tudjuk, hogy a Fehérvár annak ellenére is egy jó csapat, hogy sokan távoztak tőlük. Viszont a mi érdemünkből ez semmit sem von le, az játszottuk, amit az egész hét folyamán gyakoroltunk. A vezetőedző sokpasszos, egy-két érintős futballt kért. Öt gólt szereztünk, de lehetett volna akár hét-nyolc is. Ami az előző meccseken nem ment be, az most igen. Szép lassan összeáll a csapat, az új játékosok is jól teljesítenek. Mindegyik posztért komoly harc folyik” – nyilatkozta a szombati Fehérvár-DAC (0:5) edzőmérkőzés után Kalmár Zsolt.

Csapatkapitányunk először játszott a nyári felkészülés során, a 41. percben pedig be is talált, beállítva a 0:2-es félidei eredményt. „Nagyon jól éreztem magam a pályán, élveztem a játékot. Erőnlétileg is a megfelelő szinten vagyok, képes voltam sokat futni. Adtam két gólpasszt és lőttem egy gólt, de máskor nem engedem át senkinek sem a tizenegyest (nevet). Viszont a csapatkapitányi feladataim közé tartozik az is, hogy ha valakinek esélye van a mesterhármasra, átengedjem neki a lehetőséget – főleg edzőmeccsen. Nem igazán izgat, hogy a felkészülés során ki a legjobb góllövő. Az a fontos, hogy összeálljon a csapat és jó erőnléttel rendelkezzünk. Másodlagos kérdés, hogy ki szerzi a gólokat. Szép lassan készen állunk az első tétmérkőzésre.”

A sárga-kékekre holnap már a szezon előtti főpróba vár, amelyen a bécsi Rapidot fogadják a MOL Arénában. „A Rapid az osztrák bajnokság legjobb csapatai közé tartozik. Komoly erőfelmérő vár ránk, hiszen egy héttel később már kezdődik az Európa Konferencia Liga. A Rapid ellen is szeretnénk ilyen jó és domináns teljesítménnyel kirukkolni.”

article_bannerarticle_banner