Elõzetes

A Besztercebánya-DAC 1904 mérkõzés elõtt: Az elsõ helyrõl a rájátszásba

A Besztercebánya-DAC 1904 mérkõzés elõtt: Az elsõ helyrõl a rájátszásba

A-CSAPAT
|
Elõzetes
| szo 11.3.2023, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernõ

A tavasz két legsikeresebb csapatának összecsapásával kezdjük el a felsõházi küzdelmeket. A Besztercebánya-DAC találkozó vasárnap 17:30 órakor kezdõdik.

Igazi play-off

A 2022/23-as szezon alapszakasza már a múlté, a DAC története során elsõ alkalommal vág neki listavezetõként a rájátszásnak. Kezdésképpen rögtön egy olyan ellenfél vár ránk, amely újoncként biztosította helyét a felsõ hatosban, ahova drámai harc után jutottak be, amelynek a végkifejletébe a csapatunk is alaposan beleszólt. Egy hete ugyanis Rózsahegyen gyõztünk, a Zsolna és a Besztercebánya egyidejû sikere miatt pedig éppen a liptóiak csúsztak vissza a hetedik helyre, átengedve a felsõházi szereplés jogát a Szlovákia szívébõl érkezõ katonacsapatnak.

Holnap két olyan együttes találkozik, amely tavasszal a legtöbb pontot szerezte. Az idei év elsõ négy fordulójában a Dukla és a DAC is 3 gyõzelem mellett 1 döntetlent ért el, tehát mindketten 10 pontot szereztek. A katonáknak 9:3-as, a DAC-nak 6:2-es a gólaránya. Ebben a tekintetben a Zsolna a harmadik, 9 ponttal. Egyúttal a bajnokság két legeredményesebb játékosa, Róbert Polievka és Nikola Krstoviæ is összecsap. A hazaiak mesterlövésze 22 bajnoki mérkõzésen 13 gólt szerzett, Krstoviæ pedig 19 összecsapáson 12 alkalommal talált a kapuba.

„Elsõ alkalommal beszélhetünk igazi play-offról. Ha ugyanis nyolc-tíz-tizenkétpontos elõnnyel vág neki valamelyik csapat a rájátszásnak, az egy teljesen más helyzet. Most, amikor egypontos elõnnyel vezetünk, egy vérbeli play-off vár ránk, mert két együttes fej fej mellett áll és a harmadik helyezett is mindössze nyolc ponttal van lemaradva. Ez érdekes mérkõzéseket és nagy kihívásokat tartogat számunkra, amelyekbõl nagyon sokat tanulhatunk. Nekünk az a fontos, hogy mindig éhesek legyünk a fejlõdésre, mindent kiadjuk magunkból és mindegyik összecsapásnak úgy vágjunk neki, mintha döntõ lenne” – mondta a rájátszás kezdete elõtt Adrian Gu¾a vezetõedzõ.

Az elsõ felsõházbeli összecsapásunk elõtt így nyilatkozott: „Hasonló mérkõzést várok, mint Rózsahegyen, tehát egy szervezett és kellemetlen ellenféllel találkozunk, amely más, 3-5-2-es felállásban futballozik. Hasonló, de még veszélyesebb játékosaik vannak, akik képesek gólokat szerezni és nagyon veszélyesek a támadójátékban. Ugyanolyan elánnal, szorgossággal és szívóssággal kell futballoznunk, mint egy hete és még inkább oda kell figyelnünk a gyors ellentámadásokra és azokra a szituációkra, amikor Robo Polievkánál lesz a labda. Nyilvánvaló számunkra, hogy a sikerhez a lehetõ legjobb teljesítményt kell nyújtanunk” – állapította meg együttesünk 47 esztendõs trénere, akinek Ammar Ramadan sérülése okoz fejtörést. „Az edzésen elszenvedett balszerencsés ütközést követõen a lábával van gond, így kérdéses a szerepeltetése. Bízom benne azonban, hogy holnapra felépül és pályára léphet.”

Rekordsorozat

A Rózsahegy otthonában aratott múlt heti gyõzelem ismét átírta a klubstatisztikákat. 22 forduló után az eddigi legtöbb pontot gyûjtöttük (48), megdöntöttük a sorozatban legalább egy lõtt góllal lehozott meccsek rekordját (18) és beállítottuk a zsinórban aratott idegenbeli gyõzelmek csúcsát is. 2019 õszén négy egymást követõ találkozón diadalmaskodtunk vendégként (Nyitra 2:1, Szenice 1:0, Nagyszombat 2:1, Pohronie 2:0), amit azelõtt és azután sem tudtunk megismételni. Csak most. Sorrendben Besztercebányáról (3:1), Trencsénbõl (4:0), Nagymihályból (2:0), legutóbb pedig Rózsahegyrõl (1:0) távoztunk három ponttal. A holnapi gyõzelmünk esetén tehát új rekordot állítunk fel a DAC élvonalbeli történelmében.

Idegenben jelenleg nyolcmeccses veretlenségi sorozatunk van, ami ugyanannyi, mint az eddigi csúcs 1990 õszérõl. Ha a hazai találkozókat is figyelembe vesszük, immár 15 forduló óta nem találtunk legyõzõre, tehát a 2016/17-es szezonban felállított klubrekordtól (16) mindössze egyetlen mérkõzéssel vagyunk elmaradva.

Blackman 100

Cesar Blackman egy szép jubileumot ünnepelhet vasárnap. A huszonnégy éves panamai válogatott játékos 2017 szeptemberében érkezett a DAC-hoz és azóta 99 mérkõzést abszolvált a honi élvonalban, amelyeken 3 gólt szerzett. Így tehát ha játéklehetõséget kap Besztercebányán, 100-ra kerekíti a Fortuna Ligában való pályára lépései számát.

Újoncként a felsõházban

A besztercebányaiak hétéves szünet után tértek vissza a legjobbak közé. Ehhez elég volt a II. liga második helye, mivel a Szered nem kapta meg az induláshoz szükséges licencet. Röviddel a szezon indulása elõtt a 44 éves cseh Michal Šèasný váltotta Stanislav Vargát az együttes kispadján.

Ellenfelünk nem igazán kezdte jól a pontvadászatot, a 6. forduló után a tabella utolsó helyén álltak, ám az õszt a 7. pozícióban zárták, mindössze egypontos hátránnyal a felsõházba való jutást garantáló helyektõl. Csak a 15., 16., és ami a legfontosabb, a 22. forduló után álltak a TOP6-ban. Így tehát a felsõházban folytathatják a szereplésüket.

Ahogy azt említettük, a Besztercebánya a tavasz legsikeresebb csapata. Az idény második felét a Trencsén feletti sima 3:0-s sikerrel kezdték, majd értékes pontot szereztek a Slovan otthonában (2:2), legyõzték odahaza a Liptószentmiklóst 2:0 arányban, múlt hétvégén pedig Szakolcáról hozták el a három pontot (2:1).

A piros-fehérek játékoskeretében három egykori DAC-futballistát is találunk: Timotej Záhumenský, Branislav ¼upták és Róbert Polievka. Mellettük Martin Rymarenko és Andrija Baliæ kölcsönben szerepel a Urpín lába alatt. Baliæ azonban a két klub megegyezése alapján holnap nem lép pályára.

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni mérkõzése az élvonalban:
2014.08.23. – Dukla-DAC 0:0, 1620 nézõ
2014.11.22. – DAC-Dukla 0:0, 2385 nézõ
2015.05.08. – Dukla-DAC 0:1, gólszerzõ: Szarka, 616 nézõ
2022.08.14. – DAC-Dukla 3:0, gólszerzõk: Szánthó, Ramadan, Krstoviæ, 4368 nézõ
2022.10.30. – Dukla-DAC 1:3, gólszerzõk: Faško – Andzouana, Kalmár, Gavriæ, 3682 nézõ

Történelem

Az MFK Dukla a 2017-es évet adja meg az alakulása esztendejeként, ám az 1965-ben alapított besztercebányai katonaklub utódjának tekinthetõ. Legnagyobb sikerei a két Szlovák kupagyõzelem (1981, 2005), a 2003/04-es ezüstérem, a csehszlovák ligában pedig az 1983/84-es szezonban elért negyedik helyezés volt.

A Besztercebánya a DAC hagyományos ellenfelei közé tartozik, az 1985/86-os feljutásunk óta rendszerint összecsapunk a legfelsõ osztályban. Holnap 49. alkalommal találkozik a két csapat. A jelenlegi idényben az 5. fordulóban mérkõztünk meg elõször velük a MOL Arénában: a sima 3:0-s gyõzelmünket hozó meccsen a 45. percig kellett várnunk az elsõ gólig. A besztercebányai összecsapás még emlékezetesebbre sikeredett, ahol Andzouana nem sokkal félidei szünet elõtt szerzett találatával elõbb egalizáltunk, majd az utolsó negyedórában 6 perc leforgása alatt Kalmár és Gavriæ révén meg is fordítottuk a mérkõzést.

A DAC élvonalbeli gólszerzõi a Besztercebánya ellen:
5 - Diòa
4 - Fieber, Pinte, Radványi
3 - Rimanovský
2 - Majoros, Šoltés, Pavlík, Kianek, Zsákovics, Chytil, Szarka
1 - Michalec, Kašpar, Medgyes, Mièinec, Prokop, Janèula, Slezák, Súkenník, Mašek, Greguška, Erõs, Suchánek, Dragièeviæ, Kweuke, Kováè, Koejoe, Zs. Németh, Kordiæ, Mesanoviæ, Matúš, Gergel, Nguekam, Szánthó, Ramadan, Krstoviæ, Andzouana, Kalmár, Gavriæ
öngól - Baláž, Nosko
(vastaggal szedve a jelenlegi játékoskeret tagjai)

Hol követhetjük a mérkõzést?

A holnapi találkozót élõben a következõ csatornákon követheti figyelemmel:
- Dajto televízió
- https://voyo.markiza.sk/ internetes televízió

Honlapunkon pedig élõ szöveges tudósítással jelentkezünk.

A szurkolói útmutatót és a belépõjegyekrõl szóló információkat itt olvashatják.

Táblázat - Fortuna Liga 2022/23:
Teljes:
1. DAC 22 14-6-2 39:17, 48 bodov
6. Banská Bystrica 22 9-4-9 34:37, 31 bodov
Hazai pálya:
2. DAC 11 9-1-1 22:8, 28 bodov
7. Banská Bystrica 11 5-1-5 17:15, 16 bodov
Idegenben:
1. DAC 11 5-5-1 17:9, 20 bodov
5. Banská Bystrica 11 4-3-4 17:22, 15 bodov

Élvonalbeli mérleg:
DAC: 28. idény, 866 mérkõzés: 317-215-334, gólarány 1075:1196
Banská Bystrica: 35. idény, 1092 mérkõzés: 368-260-462, gólarány 1296:1527

Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkbõl):
Teljes: 48 19-12-17, gólarány 64:58
Az ellenfél otthonában: 23 4-6-13, 17:37

A Besztercebánya-DAC bajnoki mérkõzés holnap 17:30-kor kezdõdik, játékvezetõk Dohál - Štrbo, Vorel.

Mint minden tétmeccsrõl, holnap Besztercebányáról is élõben jelentkezünk szöveges közvetítés keretén belül. Kövesse a mérkõzést percrõl percre honlapunkon!