Interjú

Pavol Diňa: Én is nemegyszer átéltem ilyet

Pavol Diňa: Én is nemegyszer átéltem ilyet

A-CSAPAT
|
Interjú
| sze 19.10.2022, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő

A DAC élvonalbeli történelmének a legeredményesebb góllövője személyesen tekintette meg a homonnai kupamérkőzést, és a hármas sípszó után megosztotta velünk a véleményét a látottakról.

Pavol Diňa, aki 49 találatával a DAC első ligás történelmének mindekori legjobb góllövője, nem hagyhatta ki a tegnapi Homonna-DAC (2:1) kupameccset. Annak idején ugyanis mindkét klub mezét viselte és ezért az sem volt meglepő, hogy a hazaiak őt kérték fel az ünnepélyes kezdőrúgás elvégzésére. „Kellemes meglepetés volt, amelyet csak röviddel a találkozó előtt tudtam meg. A hazai klub elnöke a munkatársaival együtt megkérdezte, hajlandó lennék-e elvégezni az ünnepélyes kezdőrúgást. Természetesen igent mondtam, mivel mindkét klubban szerepeltem. Bízom benne, hogy a szurkolók is elégedettek voltak” – kezdte az egykori gólvágó.

A mérkőzés menetéről Pavol Diňa így vélekedett: „Úgy gondolom, az első félidőben kiegyenlített játék folyt, a DAC megszerezte a vezetést és volt helyzete az előny növelésére is, de sajnos nem sikerült kihasználni azt. A második játékrészre összeszedték magukat a hazaiak, kiegyenlítettek, amivel a szurkolókat is feltüzelték. Csalódott vagyok, a DAC győzelmét vártam, de a hazaiak a küzdeni tudásukkal és a győzelem utáni éhségükkel felülmúlták a sárga-kékeket és megérdemelten jutottak tovább. A második félidőben talán mindössze egyetlen lehetőséget dolgozott ki a Dunaszerdahely, amikor az ötösben három játékos is elvétette a labdát. Ilyen a futball, az élvonalbeli csapat is kikaphat, ráadásul néha egy harmadosztályú gárda otthonában is. Ezt én is nemegyszer átéltem. Az edző bármit csinálhat, de ha a játékosok nem olyan teljesítményt nyújtanak a pályán, amilyet elvárnak tőlük, akkor az régen rossz.”

Klubunk legendájával legutóbb idén áprilisban találkozhattak a szurkolók a DAC-Slovan rangadó alkalmával. „Bízom benne, hogy a lehető leghamarabb viszontlátjuk egymást Dunaszerdahelyen. Megígérhetem, hogy a hatvanasomkor egészen biztosan elfogadom a meghívást az ünnepi kezdőrúgás elvégzésére” – tette hozzá Pavol Diňa, aki 1990 és 1994 között 122 élvonalbeli mérkőzésen 49 gólt szerzett klubunk színeiben. A hatvanadik születésnapját jövő júliusban ünnepli, mi pedig nagy szeretettel várjuk őt a MOL Arénában! És nem csak ez alkalomból.

 

article_bannerarticle_banner