Hír

Úton Belfastba

Úton Belfastba

A-CSAPAT
|
Hír
| sze 13.7.2022, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő
article_banner
article_banner

A DAC küldöttsége ma elindult Észak-Írország fővárosába az EKL 1. selejtezőkörének visszavágójára.

A sárga-kékek ma röviddel reggel kilenc óra után gyülekeztek a MOL Akadémián, hogy a közös reggeli elfogyasztása után autóbusszal útra keljenek a pozsonyi reptérre, ahonnan Belfast felé veszik az irányt. Észak-Írország fővárosába különgéppel repül a küldöttség, amelyen nagyjából ötven szurkoló is helyet kap és amely a tervek szerint 12:50-kor indul. Ottani idő szerint 14:40-kor, közép-európai idő szerint 15:40-kor (Észak-Írországban egy órával kevesebb van) kellene landolnunk a Belfast International Airport leszállópályáján.

Este hét órakor a Cliftonville FC stadionjában abszolválnak edzést Adrian Guža vezetőedző védencei, amely Belfast északnyugati részében fekszik. A holnapi összecsapásra az átalakítások miatt 2388 szurkoló válthat jegyet. A hazaiak már múlt hétvégén jelezték, hogy teltház lesz, és a DAC szurkolóinak fenntartott szektor is szépen megtelik majd. Bízzunk benne, hogy holnap kiélvezhetjük az öreg, de otthonos, tipikus brit stadion hangulatát és főleg abban reménykedünk, hogy mi ünnepelhetjük a 2. előselejtezőbe való bejutást.

A Cliftonville készített egy rövid útmutatót a DAC-drukkerek számára, amelyből kiderül, hogy a stadionjuk a világ legrégibbjei közé tartozik. Hivatalosan 1890-ben nyitotta meg a kapuit, és két évtizedig a válogatott otthonaként is szolgált. A Solitude stadionban végezték el (és hagyták ki) a futballtörténelem első tizenegyesét, a DAC pedig a második szlovákiai csapatként lép benne pályára. Az első a kassai 1. FC volt 24 évvel ezelőtt, amely a hazai 8:0-s siker után idegenben 5:1-re győzött, és könnyedén lépett tovább a Bajnokok Ligája 2. előselejtezőjébe.

Az Oldpark városrészben székelő Cliftonville azzal büszkélkedik, hogy ők a legrégibb északír klub és hogy az országban található ír kisebbséget képviselik. Végtére is, a két csapat múlt heti dunaszerdahelyi összecsapásán is láthattunk az Ír-sziget déli részén elhelyezkedő, az Észak-Írországtól nagyjából ötször nagyobb Írország szimbólumait.

Oldpark 34 ezer lakosú városrész, Cliftonville negyedében valamivel több mint ötezren élnek. Észak-Írországnak összesen majdnem kétmillió lakosa van, ebből 300 ezren Belfastban élnek, amelynek az elővárosokkal nagyjából 670 ezres lakossága van. Az év legmelegebb hónapjában, júliusban mindössze 19,3 Celsius-fok az átlaghőmérséklet. A mérkőzés időpontjában nagyjából 15 fokos időjárást prognosztizálnak, ezért a csapat bőröndjéből nem hiányzik a melegebb öltözet.

Az Európa Konferencia Liga 1. előselejtezőjének az északír ezüstérmes, a Cliftonville FC elleni visszavágóját július 14-én, csütörtökön közép-európai idő szerint 21.00 órakor rendezik. A találkozót az RTVS Šport élőben közvetíti.

Ahogy azt már említettük, a holnapi meccselőtti edzést már a csütörtöki összecsapás helyszínén abszolválja csapatunk, és ez alkalomból kerül sor a hagyományos sajtótájékoztatóra is. Az együttest Adrian Guža vezetőedző és Miroslav Káčer képviseli majd, és a sajtótájékoztató megtekinthető élőben a YouTube-csatornánkon és a Facebook oldalunkon.

article_bannerarticle_banner